Olasz Módi

Jobban lemaradtam a blogommal, mint az a bizonyos borravaló, de most aztán belehúzok. Nem is akármivel, hanem a húsvéti beszámolóval.

A magyarokhoz hasonlóan Olaszországban is általános háztáji ‘kitrágyázással’ indul a szent hét, már amikor az idő engedi. Ez nem most van, ugye, mivel ha emlékezetem nem csal, akkor egész héten esett, fújt a szél, a hőmérséklet pedig a zima per cidri mértékegységben volt megadható. Magyarán ritka undormány idő köszöntött ránk, tehát az ablakokról a légyguanó lepattintása még várat magára, lévén hogy semmi affinitásom nem volt sporttrikós habtestemre engedni az ilyenkor teljesen abszurd plusz 4 fokot. Ahogy elnéztem az itteni nyílászárókat, vélhetően nem én voltam az egyetlen bliccelő, főleg mivel én még csak-csak elviselek egy perc hideget ablakonként, az itteni fél-alpesi banda viszont olyan fagyos, hogy a 16 fokos relatív melegben is sapka-sál-kesztyű kombinációval szaunáztatja a szerencsétlen gyerekeket. Hát még ilyen nyálas, nyirkos, nyúlós időben.

Miután kellőképp kiszörnyülködtem magad az idei nem létező tavaszon, talán beszélek a Húsvétról is. Szóval, Nagypénteken a – többé-kevésbé – hithű katolikus olaszok megszentelt olajfa ágat visznek haza, tesznek vázába, ajtó/szentkép fölé és hozzánk hasonlóan nem esznek húst, inkább teljesen vega, vagy hal alapú ételeket készítenek. Magam is remek halat rittyentettem, a kinti kóbor macskák ették meg, mert a benti félperzsa a megszagolás-fintorgás-lábrázás hármasig jutott csak el vele. Mentségemre szolgáljon, hogy a szagán kívül a világon semmi nem emlékeztetett halra, a fogása mosogatószivacs jellegű volt, az íze meg egy harmadosztályú vegyeskereskedésben lőtt made in P.R.C. samponé. Nem tudom mi lelte a szállítókat, eddig mindig halízű halat vettem a friss portékás halasnál, erre most magamra sóztam valami mocsári possadványt. Nincs mese, messze van a nagy kékség (cca. 150 km Liguria), de ilyen bakot még nem lőttem halfronton.

Venerdí Santo,  Nagypénteken több helyen felelevenítik Krisztus kálváriáját, amit útlezárások és felvonulások fűszereznek. Lényege, hogy egy fiatal férfi magára ölti Jézus korabeli ruházatát, arcszőrzetét, a többi statiszta is a híres-hírhedt szerepekbe bújik és eljátsszák az akkori eseményeket.  Ehhez kapcsolódik egy kicsit sem szent történet, amikor is a fiatal fiú annak rendje és módja szerint “lógott” a kereszten mindössze egy alsógatya és egy papírból (carta, kártá – papír, kártya) eszkábált ágyékkötő fedésében, alatta pedig tett-vett, hajlongott az igen bőkezű dekoltázsú (enyhe képzavar, tudom) barátnője, Martha. A felső perspektívából még hívogatóbb látvány hatása khm, nem maradt el, mire szegény fiú csak annyit mondott: “Martha, togliti che cade la carta!” (Márta, menj odébb, mert leesik a kártya!) A felvonulás abban az évben majdnem botrányba fulladt e kis pikantéria és a beszólást követő röhögések következtében.

Szombaton általában megkezdődik az igazi készülődés, akkor illik ténylegesen kitakarítani a házat, átgondolni a menüt, mert Húsvét vasárnap jön a szokásos olasz ünnepi szimfónia, a hatalmas zabálás. Kis családom a sógornőm házába volt hivatalos ebédre, tuti ami fix alapon bekészültem pár tányér kocsonyával, gazdagon roppanó gyümölcskenyérrel és ilyen-olyan apró süteményekkel. Itt nem igazán ildomos vendégségbe ételt vinni, mi mégis nagy dobozokkal indultunk neki az útnak, hátha ellustult a házigazda és az éhenhalás küszöbére kerülünk majd. Mondanom sem kell, hogy ez a veszély kicsit sem fenyeget egy olasz házban (na jó, itt északon azért van rá példa), pláne hogy a calabrese sógor (kalábriai) vérében még élénken lüktet a vendégszeretet. Uccu neki, asztalhoz, jönnek az előételek, az antipasti. Én általában ezek kivégzésével kellőképp jól is laktam már, nincs mese, puhány a belem az Etnát is megevő (mangiamo l’Etna – együk meg az Etnát, vagyis egy kiló spagetti per fő) taljánokéhoz képest. És most nem is volt tészta! Ez nagy szó itt kérem szépem. Persze attól így sem kell tartani, hogy a szénhidrát-készletünk lemerülne, mert az ünnepi menü még pasta nélkül is simán kivált egy brutális inzulinreakciót. Szóval a menü:

Előételek:

– creme di ricotta con ovile, peperoncino o erba cipollina – fűszeres túrókrémek olívabogyó darabokkal, csípős paprikával, metélőhagymával pirítóson
– uova ripiene – tonhalas krémmel töltött tojások

– peperoncini ripieni – tonhalas, vagy sajtos krémmel töltött bogyiszlói jellegű paprika

– torta pasqualina – húsvéti torta, ami leveles tésztába töltött spenótos-túrós keverék, benne egész főtt tojások, mozzarella sajt
– frittata – vagyis rántotta, ami itt nem a “szaggatott” változat, hanem egészben van sütve, benne bármi, ami ehető; mi speciel pórés és cukkinis szeleteket kaptunk

Mondom, én itt rendszerint ki is dőlök gyomorkapacitásilag. Ekkor jöhet az első(!) fogás, a mi esetünkben insalata di riso, avagy rizses saláta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az épp csak nem pörgősre főtt rizs (tehát nem az a plakátragasztó kulimász) fel van turbózva apróra vágott sonkával, zöldségekkel (borsó, kukorica, articsóka, olíva, kapribogyó stb.), tonhal darabokkal. Itt a szénhidrát igények is ki lesznek elégítve, ha már nem volt tészta. Apropó, kis háttér információ: Olaszország Európa legnagyobb rizstermelője évi 1,4 millió tonnával, itt Piemonte tartományban van a legtöbb rizsföld, nagyjából 116 ezer hektárnyi, rajta horgászni vágyó madárvilággal. 

A második fogás az “égetett” húsok kavalkádja, csirkemell, bárányborda, kolbász, tomini (helyi speckó, camamber jellegű kis kerek sajtok), parmezán (igen, lehet grillezni és kifejezetten finom is) vagy bármi, ami szénen sütésre alkalmas. Hozzá grillezett peperoni (kaliforniai paprika), lehúzott héjjal, csíkokra vágva, sóval, olajjal, ecettel ízesítve, ugyanez lehet cukkini, vagy padlizsán is.

A desszert általában nem nagy faxni, mert a karácsonyi panettone egy igazi due in uno, 2 in 1. Miért is? Abból az okból kifolyólag, hogy a húsvéti édesség, a colomba, vagy agnello tésztája egy az egyben detto ugyanaz, mint a panettone, kelt tészta, benne mazsola, kandírozott gyümölcsök, csak épp más a formája! A colomba galambot jelent, az agnello meg bárányt, ebben a két alakzatban lehet őket kapni, tetejükön mandulával, cukordrazséval, szirupokkal.

Colomba

Persze mára ezerféle kapható, van csokis, pezsgőkémes, akármilyen.

Apósom sajnos már nem él, de a családi legendárium szerint minden évben kihasználta a lehetőséget, hogy panettonét ehet szinte állandóan (ja, milánói szülők gyereke volt), mivel már októberben elkezdik árulni karácsonyra, ami értelem szerűen alapos minőség-ellenőrzést igényel, hogy a legjobb kerüljön majd az ünnepi asztalra. Februárban elfogynak a kiárusított darabok, sebaj, jöhet a húsvéti kínálat, ami ki is tart nagyjából májusig-júniusig, amennyiben felvásárolunk egy-két raklapnyit pitiáner árakon. Ez esetben már csak pár hónapot kell kibekkelni és ismét itt az ősz, meg a panettone.

Nem olasz az asztal, ha nincs rajta némi jófajta vinyetta, evidens ilyenkor az alkoholizálási hajlam megnövekedése is. A féktelen evészetet gyümölcsök, csonthéjasok esetleg fagylaltkelyhek zárják és Geffer (Dzseffer, az elcsapott gyomrokért felelős, emésztést segítő csodaszer) pajtás kíséri.

Anyósom nem kifejezetten az a Fellini vagy Bertolucci hősnő, az a tipikus köténykés, fakanállal szaladgáló mamma, aki mindig valami frissen rittyentett finomsággal várja az embert. Leginkább a nagy semmivel vár, már persze ami az evést illeti. A hűtő, a kamra a rendelkezésünkre áll, az éhenkórász unokának is akad egy kis nyalánkság, de a vendégszeretet ebben ki is merül. Röviden, anyósom utál főzni és nem is nagyon tud. Saját bevallása szerint is mindössze három dolgot készít jól: zöldségköreteket, kávét és a tiramisut. Ergo jó úton haladunk, mert a megfelelő presszókávé nélkül a tiramisu csak gyatra utánzata lehet önmagának.

Figyelem, dobpergés, ta-tamm! Eljött az ideje, hogy megosszam a nagyérdeművel az igazi, tuti talján tiramisu receptjét. Ez a krémes sütemény nem hiányozhat egyetlen igazi olasz ristorante kínálatából sem, a kávés íz és a nem túl émelygős édességek kedvelőinek pedig kifejezetten ajánlható.

Száguldok már a recepttel, addig is szabad legyen nyelvészkednem egy cseppet. A tiramusú nem egy sima kis név, hanem beszédes jelentéssel bír. Tira-húzz, mi-engem, su-fel, vagyis tölts fel energiával, turbózz fel! Az összetevők alapján könnyen ki is lehet találni, hogy miért éppen ez lett a világhírű süti neve, hiszen a bitang erős kávé, a friss tojás és a cukor hegyek rengeteg energiát adnak. Meg kalóriát, de ebbe szerintem ne nagyon menjünk bele, majd megsúgom a kímélősebb verzió titkait is.

Szóval, készítsünk be két közepes méretű tálat, gépi habverőt, izzítsuk a kávéfőzőt és csapjunk a piskóták közé! Apropó, a piskóta a másik lényeges kérdés, ki fogok rá is térni.

Hozzávalók 4 személyre. Ez négy normál adagot jelent, vagyis én egyedül is simán be tudom lapátolni 10, azaz tíz perc alatt.

• – 25 dkg mascarpone krémsajt
• – 3 egész tojás
• – 5 evőkanál cukor
• – 1,5-2 dl. cukrozatlan presszókávé
• – kb. 30 db babapiskóta
• – kakaó a szóráshoz

A piskótával kapcsolatban el kell mondanom, hogy anyósom nem babapiskótát használ (ez a savoiardi itt), hanem egy kisebb és vékonyabb fajtát, amit – hogy valami jó hírt is közöljek – természetesen nem lehet Magyarországon kapni, ez a Pavesini. Ha esetleg valaki mégis hozzá tudna jutni, akkor ne mulassza el a receptbe beleékelni, mert sokkal krémesebb lesz a finomság!

Kezdetnek szétválasztom a tojásokat, egyik tálba a sárgája, másikba bluggyan a fehérje. A sárgájához mehet a cukor, habosra kever. Zutty bele a mascarpone, ezzel a krém majdnem kész is van, már csak a keményre vert tojásfehérje kell bele, ezt ugye a nagykönyvben megírtak szerint óvatosan hozzáforgatom. A lefőzött bivalyerős kávéba mártogatom a piskótákat, jól megtunkolom őket, hogy rendesen átázzanak, különben nem lesz krémes, hanem darabos marad!

Vigyázni, nehogy égési sérüléseket szenvedjünk a forró kávéval! Szépen lerakok egy réteget egy jénai tálba (könnyebb a dolgom, ha a tál szögletes, mert akkor katonás sorban állank a piskóták és nem kell félbe tördeléssel trükközni, hogy beterítsük vele rendesen a tálat), majd mehet rá egy adag krém. Újabb réteg piskóta, újabb adag krém, megy ez, mint az ágyba sz….khm, elnézést. Elvben három réteg jön ki, persze függ a tál méretétől. Javaslom, hogy ne legyen nagyon magas, mert akkor kiszedéskor annak rendje és módja szerint pofára fog fordulni a tányéron, ezzel elcsúnyítva az amúgy sem az esztétikuma miatt kedvelt édesünket.

A műveletet krémmel fejezem be, a tetejét pedig alaposan megszórom cukrozatlan kakaóporral. Egyrészt szebb lesz tőle, másrészt lezárja kicsit a krémet, ami így nem szárad ki.

Ecce süti, kész is van, repülhet a hűtőbe és nagyjából 15-20 perc alatt ki is hűl és felveszi a végleges állagot. 1-2 napnál tovább ne tárolgassuk, mert a benne lévő nyers tojás miatt nem igazán javallott, persze ez a veszély nem is áll fenn az első kóstolás után!

Diabetikus verzióban is készítettem már, ez kicsit melósabb, mert magam sütök klasszikus piskótát valami műcukorral és minél szénhidrát szegényebb liszttel, vékonyka darabokra vágom és a cukorpótlós krémmel és kávéval ugyanúgy járok el, mint a hagyományos receptnél. Felhívom a figyelmet, hogy a házi piskóta sokkal több kávét szlopál fel, mint a ‘bóti’, ezért csak egy pillanatra kell a kávéba meríteni, különben elázik és túl lucskos lesz a tiramusum.

Partyarcoknak, vagy ha valaki már eleve kiadagolt formába szeretné rétegezni, lehet cuki poharakba, fagyis-pudingos kelyhekbe is rakni, mert bár kicsit macerásabb a piskóta logisztikázása, az eredmény is gusztább lesz!

Nálunk megvan az a furcsa tulajdonsága, hogy halmazállapotot vált és sec perc alatt elpárolog. Ebből kifolyólag, hacsak nem valami extra ünnepi jelleggel cifrázni óhajtom, nem szoktam poharazással cicózni.

Garantáltan szem nem marad szárazon, Buon appetito!

Mercu Scürot (merku szkürot, helyi dialektusban sötét szerdát jelent) világviszonylatban is egyedülálló hagyomány, mely elsősorban az ivásról és a lerészegedésről szól. Ne szaladjunk persze ennyire előre, ez majd csak a végkifejlet lesz. Szóval, a farsang utolsó napjával tovaszállnak a dajdajozós, italozós ünnepnapok is, megkezdődik a húsvéti böjti időszak – de nem Borgosesia-ban! Ez a 13 ezer lakosú, Piemonte tartomány északi részén található kisváros csak néhány kilométerre van a lakhelyünktől, így mi sem egyszerűbb, mint átruccanni Hamvasztószerda napján. Ott ugyanis elszabadul akkor a pokol, sötét ruhás alakok lófrálnak és hangoskodnak az utcákon (na hiszen, Itáliában vagyunk, naná hogy hangoskodnak), persze nem egészen céltalanul. Az utcai lébecolásuk lényege, hogy a fekete köpenyesek ezen a napon  ingyen ihatnak minden ottani, italt mérő egységben! Jól hangzik, nem?

Figyelem! A leírt adatok nem lexikonból, nem a wikipédiából, hanem a helyi Farsangi Bizottság, illetve az utca embere elbeszélései alapján lettek összegereblyézve, tehát nem feltétlen milliméterre pontosak, viszont garantáltan autentikusak. E kedves hagyomány 1854-ben született, amikor is a karnevál utolsó napján, Martedí Grasso (Húshagyó Kedd) éjszakáján sem akaródzótt a német fonógyári dolgozóknak alábbhagyni a banzájjal, ezért egy Baumann nevű úr kitalálta, hogy kellene egy szalmabábut csinálni, amit beöltöztetnek gyászruhába, majd elégetnek, ezzel jelezve, hogy a farsang el van temetve. Méltó temetést kell rendezni, ezért a deutsch brigád és a karneváli szervezés összeverődött szerda reggel és mint egy temetési menet végigjárták a várost. A vicc kedvéért, látványos, igazi temetésre illő ruhában: cilinder, fekete köpeny, fehér csokornyakkendő, gyertya a kézben. Menet közben betértek minden ‘fogadalmi kápolnába’ (cappelle voltive, így nevezték őket) értsd, kocsmába, minek kövezkeztében estére elfelejtették a vonulás célját, csakúgy mint a szalmabábut.

Az emberek remek poénnak tartották az új találmányt, volt aki kissé együgyű módjára nem vette a lapot és még a kalapját is leemelte a ‘halott’ tiszteletére, még nagyobb derültséget okozva.

A temetési menet hagyománya azóta is töretlen, sem a fasizmus, sem az egyház kezdeti rosszallása nem tudta megtörni. Az évek során változott, bővült a repertoár, ma már nem egyszerű, hanem hatalmas fehér csokornyakkendő (nem véletlen!) és a nyakba akasztva egy fa merőkanál (pláne nem véletlen!) a viselet kiegészítése, merthogy a betérő fekete köpenyes telemerítheti a kanalát itallal – általában vörös bor -, amit ingyen kap, a fehér nyakkendő meg hogy-hogy nem estére enyhe bordó színre vált a szökni készülő cseppek felitatása nyomán. A halotti menet éhezni sem nagyon szokott, tudniillik a zenekari díszkíséret mellett velük menetel egy kisebb ellátó egység is, ahonnan sült kolbászt, sült halas zsömlét, esetenként babot és kihagyhatatlan résztvevőként bort lehet kóstolni.

Már nem túl szomjas cilinderesek.

A bábu ma a Peru Magunella nevet viseli, ő borgo hivatalos karneváli álarca, aki szerda éjjel máglyára kerül, felolvassák a végrendeletét, majd azon mód alá is gyújtanak. A több ezer frakkos-cilinderes pingvin ekkorra már kellőképp lerészegedett (nem megmondtam?) és külön pápai engedéllyel a böjt első napján is hacacárézott. Az ünnepséget – és ezzel együtt a farsangot is, de most már tényleg! – tűzijáték zárja le és feltehetően másnaposság kíséri.

Rohamosan közeledik – legalábbis remélem – a tavasz, dongás, zsongás, virágzás. Addig is nyakunkon a Bálint nap, azt követően pedig a primavera első hírnökeként a Nőnap; ezekről érdemes pár szót ejteni.

A Bálint, vagyis Valentin naphoz való általános hozzáállás nem sokkal különbözik az otthonitól: mindenki szörnyen utálja, senki nem ünnepli, pfúj, ronda amerikai szokás és láss csodát, mégis látványosan megugrik a csokikák, sütikék vétele, megtelnek az éttermek, virulnak a virágosok és eladható az összes szívecskés, rúzsosszájas, macikás – amúgy semmire nem jó – kacat. Dupla, tripla áron, naná, majd ingyér megy a nagy buli! Rögtönzött kis közvélemény-kutatásom alapján azt az egyszerű tényt szűrtem le, hogy a férfinép rendesen csőbe van húzva, mert abszolút alap elvárás, hogy szívük hölgyét elvigyék vacsorázni, de nem ám a mekdöncibe, hanem valami puccos helyre. Na már most, a puccos helyek tulajai sem teljesen ostobák, tudják jól, hogy ez az este szépen tejel, mert egyszer élünk alapon – meg persze némi túlfűtött folytatásban reménykedve – a férfiak kipengetik az átlagnál jóval pofátlanabb árakat is, csak legyen jó kedve a drágának, mert akkor van béke az olajfák alatt, ha elégedett az estével. Azt eleve nem nagyon kockáztatja egy micio macho (mícsó macsó, macsó macsek Banderas Csizmás Kandúrja után szabadon), hogy sóhernek, uram bocsá’ csóringernek tűnjön, tehát nincs más hátra, mint előre, mehet a vacsora. Ilyen estékre persze jár egy kis dudva is, mondjuk a fantáziadús vörös rózsa, ami ilyenkor kiemelten 10 euró per darab, esetleg desszert (a közeli Ferrero gyárban meg tapsikolnak örömükben…apropó, azt tudtátok, hogy itt északon komoly mennyiségű mogyorót termelnek, mégis gyakran van hiány az üzletekben, mert a Ferrero mindet felvásárolja?), vagy kisebb ékszer, némi célzás értékkel bíró szexi fehérnemű, esetleg az ilyenkor megkerülhetetlen pihe-puha cukiság. A vacsora természetesen afrodiziákum jelleggel is bír, ha már fizetek, akkor legyen értelme! Ilyenkor (is) bevetik a tenger gyümölcseit, jöhet a garnéla dögivel, csípős paprika, eper, pezsgő.

Tipikus menü példaképp:

Előétel: Gyömbéres garnélarák, vagy garnéla koktélszószban

Első fogás: Pezsgős vagy vörösboros rizottó

Második fogás: Kacsamell vörös Martini és ribizli szószban, idényzöldségekkel

Desszert: Panna cotta (szív forma) epres öntettel

Nem rossz, bár lehet inkább belépnék a mexikói étterembe egy csilis babot meg egy steak-et tolni.

A lovagiasabb (vagy bepalizhatóbb?) urak ilyenkor inkább ékszert vételeznek, mert bizony január vége fele megjelennek a valentinos órák, láncok, egyéb csingilingik – most őszintén, ki a fészkes fene akar egész évben egy szív alakú, piros fülbevalót hordani?

Természetesen van pár hordhatóbb darab is, az alábbi képeken kifejezetten diszkréten bálintosak.

forrás: Stroili Oro

forrás: Stroili Oro

Csak a rend kedvéért elmondom, olyanról is hallottam már, hogy hölgyek a Valentin napban rejlő lehetőséget megragadva  menő új lökhárítókat kérnek uruktól –  persze nem a gépegységre. Remek ötlet, duplán letudva a meglepi, 2 in 1, ajándék nekem-ajándék neked.

A Nőnap lényegesen finomabb történet, az ilyenkor használatos egyetlen ajándék a mimóza, amit pici csokrokba kötve kapnak a hölgyek. Gavallérabb helyeken még az utcán is osztogatnak minden arra tébláboló leányzónak. Hogy miért épp a mimóza? Hát, lehet találgatni, minden esetre a hivatalos verzió szerint azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyetlen virág, ami már nyílik, de még nem nyílt el. Szerintem inkább egy kicsinyes férfi bosszú állhat a háttérben, miszerint nesze neked virág, de legalább a nevében olyan savanyú, mint te, anyukám! Mellesleg, mint megtudtam, a mimóza ehető! Háhá, szuper, akkor le van a gond a vacsoráról, meg is eheted, drágám, fogyókúrás!

Kedves nőnapi szokás, hogy aznap (vagy a legközelebbi szombat/vasárnap) becsüccsen a volán mögé a teremtés koronája, mellé libben asszonya és felpöfögnek a tavakhoz. A legnépszerűbb helyek Arona, a Lago Maggiore partján, vagy Aorta a Lago d’Orta mellett. Megérkezvén illik egy fagylaltot elfogyasztani, bambulni a vizet, esetleg elszürcsölni egy caffé-t, majd tipegni egy kört tűsarkúban, etetni a kacsákat és megpróbálni elhitetni a többi kolbászolóval, hogy a karon billegtetett kamu Louis Vuitton táska valójában eredeti és nem valamelyik nagyobb sétálóutcán vette a delikvens egy huszasért a marocchino árustól.

Arona (lagomaggiore.it)

Biztos forrásból tudom, hogy régi pasi trükk az ifjú lányokat felvinni a tavakhoz, séta, gelato (fagyi), bájolgás, hiszen a jól sikerült délutáni program arra enged következteni, hogy este nem lesz fejfájás. Kérdésemre, hogy kipróbálta-e már, kedves párom azt válaszolta: persze. És milyen sikerszázalékkal, ha lehetek cseppet indiszkrét? Erre kaján vigyor volt a válasz. Azt már meg sem mertem kérdezni, hogy engem ugyan milyen mocskos hátsó szándékkal vitt el a tavakhoz pont eme jeles napon…

Lehet ellenállni?

Minden kaotikus elemével együtt, igencsak pozitív értelemben állt ma a bál! Hamisítatlan olasz karneválban volt részünk családilag, megkaptuk a magunk konfetti és édesség adagját. A farsangi felvonulásnak nagy hagyománya van Itáliában, s bár a velencei “igazi” karnevál gazdag pompáját és forgatagát meg sem közelítik a kisebb városok, azért itt is van mit nézni rendesen, sőt, talán a kötetlen szórakozás inkább jellemző itt, mint a hagyományos, komoly turisztikai értékkel bíró karneválokon. A helyi lakosok kitesznek magukért, minden gyerek valamilyen jelmezben ugrabugrál az utcákon (a lányok 80%-a királylány, a fiúk meg a kalóz-cowboy-Pókember triumvirátusból válogatnak, persze van pár vagány jelmez is), a nagyobb utak pedig lezárva a forgalom elől, mert a farsang szent dolog. A bárok és kisebb üzletek tulajdonosai, pincérei mind beöltözve; minket annak rendje és módja szerint megtáncoltatott egy hamisítatlan Travolta a Raszputyinra, pedig mi csak egy kávét, meg egy teát kértünk. A teáról még ejtek pár szót később, mert megér egy misét, de legalábbis pár fényképet mindenképp. Szóval Tarvikánk nyomta a night fevert, echte 70-es évek szerkóban: trapézgatya fényes nejlon anyagból, széles mandzsettás, tapadós ing, mikrofonfrizkó. A kolleginája is hasonló jellegű hippicsaj volt, a nagyanyja padlásról lesöpört ezer éves ruháiba öltözve.  Attól persze nem kell tartani, hogy valaki a bankban összetalálkozik egy kemény kalap-krumpliorr kombinációval, de a kisebb üzletekben az teljesen alap ilyenkor.

A pincér után egy asztalhoz is volt szerencsénk mindenféle guszta fogásokkal. Egyetlen bibi, hogy nagyon friss volt a hús, még kicsit mozgott is, és kóstolási szándékunkat hallván erős tiltakozásba kezdett, bár a szakács váltig állította, hogy minden kreációja ehető.

Ezek után kezdödött a felvonulás, első kocsiban a helyi karnevál királya és királynője, a hivatalos maschera-k, akik minden városban saját nevekkel és fizimiskával rendelkeznek. Jönnek a táncosok, disco feeling olyan alakokkal, hogy néha nem tudtam rájönni, hogy egy nagyon ronda nővel, vagy egy szép hapsival van dolgom! Mellesleg, a farsang kicsit sem a gyerekek ünnepe, rengeteg olyan felvonulóval, akin több a ránc, mint a smink, pedig az sem elhanyagolható mennyiség, elhihetitek! Sorban érkeznek a traktor húzta kocsik, melyek több mázsa újságpapír, ragasztó és festék felhasználásával készülnek, nevük, számuk van, rajtuk általában újabb táncosokkal, esetenként énekesekkel. És akkor a jó tanács: ha bárki valaha is egy igazi carnevale-ba keveredik, soha ne kekeckedjen a jelmezes felvonulókkal, mert bárhogy is fel van szerelkezve, max egy zacskónyi konfetti (itt coriandoli a neve, a confetti a cukormázba mártott mandula neve, amit esküvőkre, keresztelőkre csináltatnak ajándékként) lehet nála, míg a kocsikon rendesen be vannak tárazva, akár 5-10 szemetes zsáknyi konfettivel és a támadókat kegyetlenül megszórják! Ha valaki egy marékkal dob, akkor rendszerint egy vödörrel kap vissza. Ha hepciáskodik, akkor egy zsákkal. Tapasztalatból osztom az észt, tudniillik csaptam már képen bohócot egy kisebb adaggal, gondolván, hogy én vagyok itt a helyi nagymenő, mire a vicces kedvű krumpliorr cirka 2 kilót nyomott a kabátom nyakába, majd a kapucnimba és végső humorként még a fejemre is húzta! Ezek után söprögettem, ráztam, fújtam, ennek ellenére később olyan helyeken is találkoztam konfettivel, ahová a nap sem süt be! Itt jegyzem meg, hogy nem irigylem a köztisztákat sem, mert – nem vicc! – ilyenkor bokáig járunk a konfettiben és szerpentinben.

A gyerekek sem panaszkodnak, mert heje-huja vigalom, habos fánk helyett a jutalom a tradíció szerint az, hogy ilyenkor édességeket is szórnak a kocsikról, mármint szó szerint szórnak, méghozzá marékszámra! Úgy fejen zúztak nyalókával, hogy majd’ beszakadt a búrám! A földet beterítik a finomságok, a gyerekek és belesebb felnőttek összeszedik, este meg inkább hagyjuk ki a vércukormérést. Egy kis ízelítő a maradékból:

Tipikus karneváli finomság a chiacchiere vagy a bugie, ami vékony, porcukorral megszórt, fánkszerű finomság – szerintem se íze se bűze kategória, de a hagyomány az hagyomány.

Tehát a tea. Még meg sem kóstoltam, de már tetszett. Elvarázsolt a dizájnos filter, a hercig kiegészítők, hogy a csészéről már ne is beszéljek. Íme:

A farsangi felvonulás legtöbbet játszott száma, a karneválok királynőjének hazájából, a hangulat kedvéért:

További farsangi képek:

A legkisebbek is karneváloznak.

Olaszország nagy ország, mélyen gyökerező hagyományokkal, évezredek óta csodált művészettel, gazdagon éneklő nyelvvel, világelső konyhával, 60 millió sablonosan hasonló és mégis nagyon különböző életvitelű lakossal.

„Van valami mágikus kapcsolat a két ország között. Nem tudom megmondani miért, de mintha összepasszolnának.” Ezt egy alkalmi útitársam mondta valahol az Alpok fölött repülve. Akkor jobb ötlet híján hümmögve kikerültem az érdemi választ, mégis elgondolkodtatott.

Nem napló, nem útleírás, nem szakácskönyv. Nem fogok világmegváltó gondolatokat, nemes eszméket, hatalmas lelki útravalókat osztogatni. Egyetlen célom, hogy elmeséljem saját tapasztalataimat a magyar-olasz kapcsolatokról, az itteni életről és mindeközben esetleg mosolyt csaljak az olvasó bajusza alá.  Történetek egy nőtől, aki a budapesti nagyvárosi forgatagból belecsöppen egy olasz kistelepülés mindennapjaiba, megismerkedik az ottani élettel, harcol az inter-kulturális nehézségekkel, gyereket szül és nevel távol a hazától, családtól.